slider
Szervező:A Közösségért Alapítvány
Támogató:MOL Romania Petroleum Products

Mentor Díj a tehetségek gondozóinak - 2017

A pályázat benyújtható:
-
  • Ismeri azt az áldozatkész, lelkes tanárt, szakembert, aki gyermekét szakkörökön segítette, jó tanácsokkal látta el az iskolai felkészülésben vagy a tanulmányi versenyeken?
  • Ismeri azt az edzőt, aki gyermekét jó szemmel kiemelte és a neki legmegfelelőbb sportágban segítette készségei, képességei fejlesztésében?
  • Emlékszik arra a szeretett tanárára, aki elindította a pályán, akihez később is mindig fordulhatott jó tanácsért, szakmai támogatásért?

 

 

A jelölések értékelése

 

A legérdemesebb jelöltek közül a Közösségért Alapítvány kuratóriuma 10 személyt választ ki és részesít Mentor Díjban. A díj a Mentor Trófea, egy oklevél és 8.000 lej pénzjutalom. Az értékelésnél a kuratórium elsősorban azt vizsgálja, mekkora része volt a mentornak az általa felkészítettek sikerében.

Jelöléseket 2017. december 31-ig lehet benyújtani. A Közösségért Alapítvány kuratóriuma 2018. februárjában választ a jelöltek közül, a díjátadást pedig az ezt követő időszakban szervezi meg.

 

A jelöléseket egy példányban, e-mailen vagy postán lehet beküldeni. 
Postacím: A Közösségért Alapítvány, 400603 Kolozsvár, 1989 December 21. sugárút 77., I. em., The Office C. A borítékra kérjük feltüntetni: Mentor Díj.
E-mail: mentor@pentrucomunitate.ro.

 

További információkat írásban a mentor@pentrucomunitate.ro e-mail címen, illetve a 0752-018760 vagy a 0755-045699-es telefonszámon lehet igényelni.

 

 

 

Segítsen megtalálni a legjobb mentorokat!

 

Szeretnénk felhívni a közvélemény figyelmét azokra a tanárokra, nevelőkre, edzőkre, mentorokra, akik tehetséges fiatalokat fedeztek fel, a háttérből segítik tanítványaik első lépéseit, akiknek áldozatvállalása, munkája nagyban hozzájárul egy-egy fiatal képességeinek kibontakozásához. Keressük azokat a nevelőket, mentorokat, akik ösztönzik a tehetséges gyermekeket, mellettük vannak, keresik számukra a továbblépés lehetőségét, felkészítik őket a versenyekre, ha kell, pályázatot nyújtanak be helyettük. Keressük azokat a szakembereket, akik tudásuk továbbadásával több generáció tehetségeit segítették kiemelkedő eredményekhez, akik azonban a háttérben maradtak, akiknek a munkája sem erkölcsileg, sem anyagilag nem kapta meg a megfelelő elismerést.
Ha ismer ilyen tanárt, edzőt, mentort, jelölje őt a tehetségek gondozói számára létrehozott Mentor Díjra!

 

A jelölés módja

 

Bárki nyújthat be jelölést egyénileg vagy csoportosan.

Jelölni a jelölt nevének, elérhetőségének (postacím, telefonszám, e-mailcím, intézmény neve) a megadásával és indokolással lehet, amely tartalmazza a jelölt által felkészített gyermekek, fiatalok legfontosabb eredményeit, a jelölt pályafutásának néhány kiemelkedő állomását.

Fontos: a jelölésnek egyaránt ki kell domborítania a jelölt szakmai és emberi kvalitásait, illetve be kell mutatnia a mentor tanítványai életében és pályafutásuk alakulásában betöltött szerepét.

A jelölésnek tartalmaznia kell a jelölő személy vagy csoport elérhetőségét (postacímét, telefonszámát, e-mailcímét) is, hogy szükség esetén, kiegészítő információkat kérhessünk a jelöltről. Csak az alapítvány honlapján (www.pentrucomunitate.ro) elérhető űrlapon beküldött jelölést tekintjük érvényesnek. Jelölni lehet magyar és román nyelven egyaránt.

A korábbi években jelölt, de nem díjazott személyt újra lehet jelölni.

 

Kik lehetnek jelöltek?

 

Tanárok, edzők, nevelők,

akik 18 év alatti fiatalokat oktatnak, nevelnek, képeznek, kísérnek, vagy szakköröket vezetnek, önzetlenül és eredményesen segítik diákjaik iskolán kívüli tevékenységét, szakmai pályafutásukban történő elindulását; akik képesek fokozott figyelmet fordítani a – családi hátterük vagy anyagi lehetőségeik miatt – hátrányos helyzetben levő gyerekekre a sikerért folytatott küzdelmükben; akik olyan fórumokat hívtak életre (versenyek, találkozók, alapítványok, egyesületek, önképzőkörök stb.), amelyek elősegítették a gyerekek és fiatalok továbblépését, tehetségük kibontakoztatását; akik több évtizedes pályafutásuk során a helyi közösség megbecsülését, a szakterületükön dolgozó kollégáik elismerését vívták ki.

slider
Dokumentumok

Zsűri

Brandusa Armanca
Brînduşa Armanca

Újságíró, egyetemi tanár, jelenleg a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója. 

Gazda Árpád
Gazda Árpád

Az alapítvány elnöke, szabadúszó újságíró, a Krónika napilap főmunkatársa, az InfoRádió és a Heti Válasz romániai munkatársa. 

MOLNÁR-BÁNFFY KATA
Molnár-Bánffy Kata

Kommunikációs szakember. A magyar Miniszterelnöki Hivatal korábbi kommunikációs tanácsadója. Az Új Európa Alapítvány kuratóriumának tagja, a Magyar Író Akadémia közéleti beszédíró mesterkurzusának előadója, a BKF Public Relations szakirányú továbbképzésének oktatója. 

Marius Cosmeanu
Marius Cosmeanu

Szociológus és újságíró, a Corso erdélyi hetilap főszerkesztője.